Egy barátnőm 50. születésnapi meglepetése egy Római utazás volt, nem is akárhogy, gyerekek nélkül, kizárólag barátnőkkel. Igazi „énidő”. Az egyik szerencsés barátnő voltam, aki mindent megtett, hogy ünnepeltünk jól érezze magát, s méltóan ünnepeljük ezt a gyönyörű kort. Természetesen az útinapló csomagommal felfegyverkezve érkeztem. A hosszú buszos út alatt sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, de mint mondtam hosszú volt az út, azért rajzoltam. A téma mindig ott van, bármit lehet rajzolni.

Te a buszon is tudsz rajzolni? – szokták kérdezni. Nem, de próbálkozom, és nem zavar, ha  vonal éppen nem lesz egyenes, vagy a festék kifut a vonalból. Amikor visszanézem pontosan fel tudom idézni az élményeket, a poénokat amik éppen elhangoztak.

Egy ilyen utazás során természetesen tartva a szoros ütemtervet, nem mindig adatik meg, hogy a helyszínen rajzoljak (pedig az az igazi), ezért van, hogy sűrűn fényképezek, és pl. este a szálláson amikor már csak beszélgetünk, nevetgélünk, közbe rajzolok, fényképről, de még mindenképpen a „friss” élményekkel. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a családom, a barátaim, a közvetlen környezetem, elfogadta ezt az úgymond „bogaramat”, sőt már mondják, mutatják, kérik, mit rajzoljak. Fantasztikus érzés, amikor visszahallom, Anita, tudod aki olyan jól rajzol… akik nem lájkolnak, de amikor találkozunk biztosan tesznek egy kedves megjegyzést.

Visszatérve Rómára… a buszozást leszámítva fennmaradó két és fél nap alatt megcsodáljuk Róma nevezetességeit, de azért mindig akad kis idő, hogy teszteljük az aperol minőségét is., amit persze az útinaplóban meg is örökítünk. Pincér megjegyzi, hogy az aperolhoz öltöztem, és tényleg… szerencsére ezt a színt jól ki lehet keverni festékből is. 🙂

Alapvetően nagyon fárasztóak ezek a szervezett buszos kirándulások, sokat kell alkalmazkodni másokhoz, de pont ezért van különleges hangulata is egyben. Nem szoktam előre felkészülni a nevezetességekből, mert az idegenvezetők remekül elmesélik a történelem kis darabkáit. A mai technikával pedig nem is kell tapani az előadóra, hisz a rádiós készülékekkel akár el is bóklászhatunk, mégis olyan mintha csak neked mondaná azokat a történeteket, amiket nem biztos hogy elolvastál a történelemkönyvekből.

Az első este a többiek már nyugovóra tértek, amikor én még rajzolok. Fáradt vagyok, de tudom, hogy ez ébren tart. Aki aludt már olasz kempingben, konténerházakban az tudja, hogy olyan vékonyak a falak és milyen kis hely van, mérnökök gondosan kiszámolták, mekkora az a minimális m2, ahol még éppen el lehet férni. Munkálkodom csendben, egyszer csak szobatársam kiszól, valami mozog az ágyamban…. mire megnyutatom „csak radírozok”.

Másnap a Vatikánba én nem megyek be, mert már korábban jártam ott, inkább kint maradok rajzolni:

Azért az leírhatatlan érzés, hogy ülsz a Szent Péter téren, rajzolsz, közben mivel Róma születésnapja van, gyűlik a tömeg a téren a pápai beszédhez. Te csak rajzolsz, majd amikor a bíboros az első sorokban kézfogásokat osztogat, te előreverekeded magad, megszólítod, megmutatod a rajzodat, aki meglátja magát amint telefonál, elmosolyodik, azt mondja hogy congratulation és enged egy szelfit veled. Aztán levezetésképp Gianni Moranni énekel neked, és te próbálod követni a dalszöveget, mert a melletted ülő olaszok hangosan kántálják. Mindez azért, mert te nem tartasz a csoporttal, mert inkább rajzolsz.

Gyönyörű helyeken jártunk, Róma környékén Tivoliban a Villa d’Este csodálatos szökőkutas kertjét is megcsodáltuk, Ferrarában, Orvietoban töltöttünk néhány nagyon kellemes órát.

Volt olyan rajz, amit már itthon – de még az út hatása alatt –  vetettem papírra. Amikor átlapozom, mindig mosolyra húzódik a szám. Nézzétek meg: