Amikor fenn ülök a repülőn, éppen akkor lesz három éve, hogy váltottam, léptem. Nem könnyű döntést hoztam meg, a biztosat adtam fel a bizonytalanért. Egy kiszámíthatatlan ismeretlen világot választottam, csak hogy azt csinálhassam, amit igazán én szeretnék. Nem azt amivel el tudom tartani a családom, amit elvárnak tőlem…
Ezen az úton járok, így találkoztam a rajzolással, útinaplózással, ami hatalamas szerelemmé nőtte ki magát. Nagyon szeretek utazni, de annak is azt a fajtáját szeretem a legjobban, amikor nem a tömegben nézem a látványosságokat, hanem az ott élő embereket, kultúrájukat ismerhetem meg hitelesen, testközelből, közvetlenül tőlük.
Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy útinaplózós csapatunkkal egy külföldi útra jelentkezzem (Velenze, Graz, London), de erről részben különböző, részben egyéb okokból valahogy mindig lemaradtam. Idén év elején jött egy lehetőség, fedezzük fel Balit! A gondosan összeállított programban olyan lehetőségek adódnak, amik azért a széles tömegek előtt rejtve maradnak. De menjünk szép sorjában. Ismerős az az érzés, amikor elolvasol egy cikket, egy idézetet és azt érzed, hogy ez most pont NEKED szól? Így éreztem a programot átolvasva én is, holott Bali nálam soha nem szerepelt a bakancslistámon. Erős volt a hívás. Ezek a kiscsoportos utazások igen hamar betelnek, gyorsan kellett dönteni. Feltettem hát a kérdést kedvesemnek, ha a föld alól is összeszedem a részvételi díjat, vigyáz-é gyermekeinkre vagy 12 napot? Mivel a válasz számomra kedvező volt, el is kezdtem megtervezni a bevételszerzés különféle módozatait. Itt szeretném megköszönni a családom támogatása mellett azokét is, akik munkát adtak és az azokból származó bevételekkel (volt itt minden: weboldal, születésnapi-, évfolyamtalálkozós- film készítés, falfestés, esküvői ültetőkártyák megírása, gyerektábor, rajzmeditációs tanfolyamok és klubok, ékszer, …) lehetőséget teremtettek, hogy ez az álom tényleg valóra váljon.
Hála és köszönet