Sulinapok: BALI – és még mindig nincs vége

Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium március 6-án, a sulinapok keretében meghívott, hogy tartsak előadást Baliról. Nagyon örültem a felkérésnek, pont elkészült a videóm, így azt meg megállítva átadhattam és újra átélhettem a történeteket, sztorikat.

Köszönöm a meghívást, egy élmény volt.

Bali rajzokban, ahogy én láttam…

Az utazásunk célja nemcsak a kikapcsolódás, feltöltődés, és egy új világ megismerése volt, hanem maga az útinaplózás is. A rengeteg program mellett keresni kellett az időt erre az elfoglaltságra, de szerencsére rutinos útinaplózók, mindenhol találtunk időt és lehetőséget, hogy hódoljunk ennek a szenvedélyünknek. Kezdjük a 15 órás repülőúttal… rohan az idő ha rajzolsz. Nincs unalom, lassan telő percek. Csak a szórakozás, vagy szórakoztatás, merthogy a “cabin crew” jól szórakozott, miközben figyelte az alkotásainkat.

Mikor rajzoltunk?
Természetesen a programba is be volt illesztve az útinaplózás, és új technikák megismerése, de pl. a reggelire várva is lehetett egy egy “jelenetet” megfesteni, vagy a szabadidőben, este alvás előtt vagy helyett.

Volt olyan játékos feladatunk a NEKA art múzeum meglátogatását követően, hogy az eddigi benyomásainkat Baliról, kellett papírra vetni, vagy pl. a vízesést követő tisztulást visszaadni valahogy. Bevallom, ott annyir ahatása alatt voltam az eseményeknek, hogy egy darabig csak játszottam a vízzel, és később alakult ki a nagy mű…

Érdekes dolog az alkotás. Lovinán, munka közben (amikor a földrengés után úgy döntöötem rajzolok én magamnak egy Barongot, aki megsegít…) odajött egy kislány, aki ékes angolsággal elkezdte sorolni a palettán a színeket, és kérte is, melyiket használjam, mert ő azt szereti. Aztán nagyon megörült a festéklemosó papírzsepinek, amiben a szivárványt vélte felfedezni.

Ott az jutott eszembe (és a további napok tapasztalatai is csak megerősítettek benne), hogy valójában a rajzolás, de akármilyen művészet maga egy nemzetközi nyelv. Nem kell verbálisan kommunikáljunk egymással, akkoris átadhatunk érzelmeket, mosolyt csalhatunk a másik arcára vagy egyszerűen elismerést, függetlenül attól, hogy milyen szinten is űzzük az adott folyamatot. Örülök, hogy beszélem ezt a nyelvet, Tina Rajztanodája – hálás vagyok, hogy tőled tanulhattam.

Jó néhány képet, utólag, itthonról, fénykép alapján rajzoltam meg, ezzel be is telt az útinaplóm. Mission completed. Azt szoktam mondani, hogy 8 nap az, amíg még az élmények elementáris erővel hatnak, addig kell befejezni a naplót, utána már nem szabad hozzányúlni.
A képek nem feltétlen szuper alkotások, de mind valami hangulatot, érzelmet, számomra kedves dolgot örökítenek meg, amit bármikor fellapozva újra átélhetek. Fogadjátok olyan szeretettel, amilyen szeretettel készültek.

 

Az utazásról szóló napi beszámolók itt találhatók:
http://utinaplom.hu/utibeszamolo/bali-ubud-2018-oktober-2-13/

Ani Csodaországban

Néhány napja már itthon vagyok, próbálom kipihenni magam és a helyére tenni a csodás élményeket, amit az elmúlt napokban átélhettem. Tényleg olyan, mintha Csodaországban jártam volna…

Mi az amit megtanultam? Csodák márpedig vannak. Csak nyitottnak kell lenni rájuk. A csoda nem úgy működik, hogy csak várjuk, de nem teszünk érte semmit. A csoda olyan mint egy golyó, ami odagurul hozzád, ha teszel egy lépést felé. Persze nem adja magát könnyen. Hinned kell benne és cserébe felajánlani valamit. Valamit belőled. Szokás mondani, hogy Balin bármi megtörténhet. Bármi is. Megadja amit kérsz, de ezért fel kell ajánlanod valamit. Valamit ott kell hagyj, hogy valami mást elvihess. Minél nagyobb terhet teszel le, annál nagyobb ajándékot kapsz. Egyensúly mindenek felett.

Sok mindent megmutatott Bali magából, az egyensúlyra törekvést, a békés egymás mellett élést, a természet erejét és tiszteletét.  Ez az út nemcsak Baliról szólt, hanem saját magunkról is. Egy önismereti kalandozás. És persze sok mindenre rá is jöttem. Például, hogy a félelem, hogy lekorlátoz minket (lsd. sznorkelezés). Olyan magas falakat, korlátokat húzunk magunknak, amit nagyon nehéz lerombolnunk, főleg ha még közben tápláljuk is. Pont mint a gaz, ami körbenövi az értékes dolgokat, és eltakarja a szépet.

Analógiákban nem volt hiány, mint magában a balinéz kultúrában sem. A vízesés mint tisztulás, a snorkel, mint alámerülés, az agyagozás mint meditáció.

Ezket a csodás élményeket nem élhettem volna át, így ahogy, ha nincs egy olyan vezetőnk, mint Király Móni. Ő már öt éve él Balin, és jól ismeri azokat a helyeket, amik a túristák elől védve vannak. Az ő segítségével bepillantást nyerhettem Bali különleges világába. Ha te is szeretnél hasonló élményeket átélni,  olvass bele a blogjába:
https://manioka13blog.wordpress.com/yinyang/

A csodás programok mellett sokat rajzoltam, útinaplómat gyarapítottam. De erről majd egy másik bejegyzésben írok…

Mit hozok haza?
Egyrészt ott hagytam azokat a dolgokat, amik már nem visznek tovább, másrészt megerősítést kaptam, bármire (is) képes vagyok, csak a félelmet kell elengednem. Bármire, mert erős vagyok. Nincs lehetetlen.

Egy utazás nem csak a látnivalókról és a sok ezer fényképről szól, hanem a megtapasztalásokról, az érzésekről, a másik megismeréséről. Nagyon köszönöm, hogy az útitársaim voltatok, és osztozhattam veletek az élményekben Móni, Tina, Szilvi, Era, Napsi, Kata, Beusz és Bea, Joló, Orsi és Feri ill. Judit. Mindenkitől kaptam vagy tanultam valamit. Jó érzéssel gondolok rátok.

Víz alatti mesevilág

Az előző napi riadalmak és élményeknek köszönhetően igen jól aludtunk, így reggeli után elindultunk Menjangan szigetére egy sznorkel túrára. Bevallom, hogy amikor olvastam a majdnem két hetes program leírását, na ez volt az a pont, amikor – hogy is fogalmazzak csak – nem voltam felhőtlenül boldog. Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok sem vizicsibe, sem túl bátor a különféle vízi megpróbáltatásokban, ezért ez a túra bennem kifejezetten aggodalmakat keltett.

Menjangan szigetről azt érdemes tudni, hogy a Nyuga-Bali Nemzeti Park része, ahol Bali egyik legszebb tenger alatti világa látható. És ez tényleg nem túlzás. Összeszedtük a túrához szükséges békatalpakat és búvárszemügeket a pipákkal együtt. Körülbelül egy órás autókázás után megérkeztünk a kikötőbe, ahol hajóra szálltunk és elindultunk a sziget felé. A tenger mély sötétkék volt, a partok felé hihetetlen színátmenet villódzott a kék – türkiz és zöld színek között. Amikor kikötöttünk a tengeren, beöltözve másztunk – már amennyire a békatalppal ezt lehet – bele a vízbe. Mónika elmondta a legfontosabb tudnivalókat, de bevallom én nagyon tartottam ettől. Tudom, hogy aki ezt már próbálta, annak baromi könnyűnek tűnik, de nekem ez egy challenge kategória volt. Amikor bettem a fejem a vízbe, azt éreztem nem kapok levegőt, majdnem bepánikoltam. Kellett egy kis idő mire a saját légzésem lelassult, és megnyugtatott. Na aztán viszont megéreztem, miről is szól ez a történet, és akkor már nagyon élveztem. Vettem otthon egy vízhatlan kis tasakot, amivel fényképezni alig, de videózni viszont tudtam a víz alatt. Igaz a színeket  és az élményt nem tükrözi olyan intenzitással, mint ahogy azt ott akkor átélhettük, de talán valamit mégis átadnak a képek mellett a videók is. Én nagy lépést tettem a korlátaim leküzdésére, itt  amai napon.

A ma este a finom záróvacsoraceremónia után csomagolással zárul, mert sajnos véget ért ez a csodákkal teli néhány nap. Hajnalban indulunk a reptérre, hogy otthon elmeséljük ezt a csodát, amit átlhettünk itt, és megköszönjük az otthoniaknak, hogy mindezt lehetővé tették nekünk. Hiányoztatok!

Még néhány bejegyzést erről-arról fel fogok tenni, így még érdemes az oldalt nézegetni.

 

És mégis mozog a föld…

A mai nap nem éppen rendhagyóan kezdődött. Az órák hajnali 5-re voltak állítva a másnapra meghirdetett programunk miatt. Éjfél körül tértünk nyugovóra, aztán ahogy lenni szokott rendre el is aludtunk. Aludtunk volna, amikor hajnali 2:45-kor megmozdult alattunk a föld. Rázkódni kezdtek az ablakok, majd a fejünktől a lábunk irányába olyan érzés volt, mintha elment vona alattunk a metró, de igen közel. Furcsa morajlásszerű hanggal kezdődött, aztán egyre erőteljesebb lett, majd a ház megremegett, és ez a hullám tovavonult. Azonnal felébredtem rá, de a félelem és az ijedtség az ágyhoz ragasztott. Soha nem éltem még át ilyet (na többet nem is akarok), de pontosan tudtam, hogy ez egy földrengés. Nem tudtam megállapítani hogy milyen erősségű lehetett és ez az eleje vagy a vége. Többen kijöttek a házból, de nem volt kiabálás, csak a döbbent néma ijedtség. Nagyon féltem bevallom. A szívem a torkomban dobogott, próbáltam feldolgozni mi történhetett. Az utóbi időben sokat lehetett hallani a környező szigeteken Lombokon és Szumbawa szigetén, halálos áldozatokkal is járó pusztító földrengésről, de nem gondoltam volna, hogy ilyen “élményben” is részünk lesz. Kalandok Balin… hát nem volt túlzás… Kiderült, hogy Bali szigetéről északra Jáva felé, tőlünk 80-100 km-re a tengeren volt az epicentrum, és egy 6,2-es erősségű rengést észleltünk. Cunamitól nem kellett tartani, de szerencsére a szállásunk nem a parton, hanem jóval távolabb volt. Nem bírtam visszaaludni, aztán háromnegyed 4kor megszólalt a közelünkben a müenzin is, merthogy Lovinán nem csak hinduk, hanem muszlimok is élnek. Innen már csak egy óra kellett a keléshez. Volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, álmodtam az egészet, de aztán amikor a csapat gyülekezett az induláshoz, kiderült, hogy ennyien nem álmodhattuk ugyanezt. Földanya megmutatta az erejét. Nem valószínű, hogy ezt az érzést hamar el fogom felejteni. Móni, az idegenvezetőnk, aki 5 éve él Balin, már több rengést megélt, ott volt Lombokon is segítőként, amikor egy 6-os erősségű őt is elérte. Azt mesélte, hogy ez tényleg ijesztő, de az itteniek ehhez már hozzászoktak. Ilyen esetben ki kell jönni az épületekből és a földre kell hasalni, lehetőleg nem fák közelében. Mi jöhet még?

A hajnali intermezzo után 5 órakor keltünk, hogy még pirkadat előtt odaérjünk a tengerpartra. Halászcsónakokba szálltunk, hogy vad delfineket figyeljünk meg. Nem voltunk egyedül ezzel a gondolttal, volt vagy még másik 50 hajó, rajta 4-5 utassal, akik szintén erre a programra fizettek be aznap reggel. Kiindultak a hajók  anyílt tengerre, majd egy ponton megállt mindenki, várta, hogy a delfinek megjelenjenek. Közben hátrafordulva, megcsodáltunk egy gyönyörű napfelkeltét. Onnan lehetett tudni – aki nem látta azonnal – hogy delfin felbukkanás a láthatáron, hogy az első szemfüles hajós beindította a motort és elkezdte üldözni a delfinrajt. Aztán utána a többi. Mintha egy forma egyes versenyen lettünk volna. De a delfinek nagyon játékosak voltak, egészen bemerészkedtek a csónakok közé, és sokáig kísértek minket. Fantasztikus látvány volt. Úgy néz ki, ők is kíváncsiak voltak ránk. Elvonult a raj, és mindenk elindult a part felé. Próbálta a vezetőnk beindítani a motrot, de nem nagyon ment. “Houston, we have a problem.” Kezdtem azon gondolkodni, hogyan csináljunk a halászhajóból minimum sárkányhajót és evezzünk ki a partra, amikor sokadik próbálkozásra mégis beindult a motor és szerencsésen partra szálltunk. Mi jöhet még?

Következő megállónk Bali egyik legnagyobb Buddhsita Központja volt, ami egy kihelyezett ashram is egyben. A komplexum 1973-ban épült, majd egy földrengés 76-ban a porig rombolta. Ma csodálatos állapotban látogatható. A templom Buddha tiszteletésre épült, ahol élnek itt szerzetesek is. Buddha történetét nem részletezném túlságosan, csak annyit, hogy egy nemesi családba született, ahol a szüleinek megjósolták, hogy a gyermek még sokra fogja vinni, vagy uralkodó lesz belőle vagy nagy tanító. A szülei nem akarták, hogy lássa a földi szenvedést, ezért szinte burokban nevelték, a palotából nem engedték ki egészen 30 éves koráig. De ő meg akarta ismerni a világot, ezért elszökött. Hamarosan találkozott a  földi szenvedéssel, az öregedéssel, betegségekkel, halállal. Találkozott egy aszkétával, és elhatározta, hogy ilyenné szeretne ő is válni. Elvonult, meditált, és hamar eljutott a megvilágosodásig, ami után saját tanítványai lettek. Rájött, hogy az egész földi élet energetikája a szenvedéssel függ össze. Ezt fel kell ismerni. Ennek ellentétes pólusa a boldogság. Fontos a felismerés, ennek mi az oka, mi minden ered a tudatlanságból… Hosszasan lehetne írni Buddháról történeteket, érdemes utánaolvasni.

Beléptünk a kertbe és végignéztük a gyönyörű szentélyeket, emlékművet, szobrokat. Leültünk meditálni is. Csodálatos hely, ezt nem szabad kihagyni senkinek sem, aki erre jár. A képek magukért beszélnek.

Visszajöttünk ebédelmi, majd egy kis rajzolás is belefért. Én bevallom rajzoltam egy Barongot magamnak, mert a minap tanultuk meg, ha nagyon félünk csak őt kell hívnunk, és segíteni fog…

Délután lementünk a fekete-homokos tengerpartra és fürödtünk egyet. Az árusok igen lelkesen próbálták eladni portékáikat, nem volt könnyű nemet mondani, mert egyébként nagyon barátságosak, segítőkészek.

A nap még ezzel sem fejeződött be, mert Mónika vezetésével egy speciális meditációt végzünk, ahol az agyag, mint a földanya szimbólma játszza a főszerepet.

Nagyon érdekes tapasztalás volt.

Képgaléria:

Kell egy ház, lenn az óceán partján…

A mai nap búcsút intettünk Ubudnak és a titkos kertünknek, ahol napokig elszállásolva voltunk. Nehezen hagytuk el ezt a csodálatos helyet, ami egy kis ékszerdoboz Ubud nyüzsgő kis világában. Abban a reményben utazunk tovább, hogy még különlegesebb helyekre jutunk el. A mai uticélunk Lovina. Észak felé vesszük az irányt és néhány órás autózás után megálltunk egy gyönyörű vízesésnél. Útközben be bepillantottunk a házakba, ahol egy helyen éppen szegfűszeget szárítottak, hatalmas lepedőkön. Továbbhaladva pedig hatalmas hortenzia ültetvényeket csodálhattunk meg, amiket a szertartásoknál, felajánlásként használnak.
Útközben kis falvakon robogtunk keresztül, ahol az utak mentén árusok kínálják a portékáikat. Néhány majom is feltűnik, akik érdeklődve figyelik, megáll-e valaki, akiktől valamire számíthatnak.
A Banyumala iker vízesést gyalogosan közelítjük meg, a lépcsőkok magassága néhol eléri a fél métert is. Nem baj, lihegünk, de haladunk tovább. Valami nagyon nagy durranásnak kell lennie, ha ennyire megközelíthetetlen. Valóban, gyönyörű látvány tárul elénk. Nem lehet betelni a látvánnyal, hosszú percekig ülünk a vízesés aljában a köveknél és csak nézzük a lezúduló víztömeget. Nagyon megindító. A falakon, mintha arcok rajzolódnának ki. Minél tovább nézem, annál többet vélek felfedezni. Szívesen maradnék még, de indulnunk kell. A kötelező szelfiket elkészítjük, egyedül, mindenki mindenkivel, páros, hármas, barátnős, balinéz vezetős, …

Még egy kis utazás, és megérkezünk Lovinára, ahol egy medencés, tengerre néző szállás fogad minket. A kilátás pazar, a víz nagyon kellemes. Miután elfoglaltuk a szállást, megebédeltünk, majd csobbantunk egyet a vízbe és hálát adtunk mindenkinek, hogy itt lehetünk. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó hangulatban telt a délután. De most pihenünk, mert holnap izgalmas nap vár ránk, és elég korán kelünk.

Maszk múzeum és barlangtemplom

A reggelt van aki jógával kezdte, én pedig rajzolással. Mondhatnám, hogy nekem “ez” volt a jóga. A délelőtt fotózgatással és sétával telt. Most Bali másik oldalát is lehet látni, a csodálatos mellett itt van a szemetes is, a gyönyörű mellett a lehangoló. Mégis így szeretjük.

A nap második felében ellátogattunk a maszk múzeumba, ahol megtekinthettük a balinéz hitvilág főbb képviselőit. Móni, a helyi vezetőnk nagyon sok történetet mesélt nekünk. Elmondta, hogy ez a maszk múzeum egyébként egy magángyűjtemény. Maga a terület, ami otthont ad ennek a több mint 700 maszknak és bábnak, egy csodálatosan karbantartott birtok. A fű szépen lenyírt és éppen öntözték. Szemét sehol nem volt, az idegenvezetők pedig kedvesek voltak. Az első teremben máris látjuk Barongot vagy más néven a sárkányt. Kicsit ijesztőnek tűnik, pedig éppen ő a fő jótevő. Ő ad védelmet, ha félsz, őt kell hívni.

Az ő ellentéte a Rangda, a boszorkány. Tehát itt a jó és a rossz. Rangdáról az a történet kering, hogy amikor a balinéz király elvette a jávai hercegnőt, vagyis Rangdát, ő akkor már fekete mágával foglalkozott. A férje ezt nem nézte jó néven, nem is igazán szerette a lányt, sőt tettéért meg is büntették. Rangdának ez persze nem tetszett, majd amikor a király meghalt, hogy visszaadja az őt ért sérelmeket, betegséget küldött az egész udvarra. Nagyon nagy ereje volt, végül a saját fia is ellene fordult. Fia egy hatalmas csapattal a dzsungelbe csalta a gonoszt. Rangdának akkora ereje volt, hogy úgy nézett ki, mintha a katonák fegyvereiket saját maguk ellen fordítanák (ez sok ábrázoláson is megjelenik, vagy  a táncokban), ezért Barong segítségét kellett kérni. Barong sebezhetetlenné tette a katonákat és végül ő győzedelmeskedett.


Egy másik történet nyepi napjáról szól, ami Balin a “csend napja”. Ez az egyik legfontosabb és legérdekesbb ünnep is egyben. Ezen a napon nem lehet kimenni az utcára. Leáll a forgalom, nem indulnak sem repülő, sem hajójáratok. A Saka naptár újévét ünneplik, ez egyike a két Bali szigetén használatos naptárnak, ami 78 évvel van lemaradva a Gergely-naptártól, ún. holdnaptár, ezért az ünnepek minden évben más napra esnek. Nyepi előestéjén zarándoklat indul, szép ruhában, fáklyákkal a kezükben, nagy zajt csapva kivezetik a  faluból a gonoszt, a negatív energiákat. Ám amikor visszatérnek a helyiek otthonukba, akkor már nem lehet lámpát gyújtani, nem lehet hangosodni, nehogy a rossz szellemek visszataláljanak a faluban. Ezeket a tilalmakat be kell tartani, még a túristáknak is.

A képgaléria bővelkedik a maszkokból, de a további termekben már bábokat is látunk. Balin nagyon fontos az árnyszínház. Ezt “vajang kulit”-nak nevezik. A bábok bőrből készülnek. Ezeket az előadásokat templomokban adják elő, főként nagy ceremóniák során. Az, hogy Indonéziában béke van, úgy tartják ennek is köszönhető, hiszen hatalmas ennek az energiája. Ez a hindu kultúra része. Ezeken az előadásokon keresztül, finoman, humorral átszőve, rejtett tanítások kerülnek átadásra, amiben mindig mögöttes tartalom rejlik. A mester aki mozgatja a bábokat, a dalam. Nagyon nagy tudású, bölcs ember. A vajan kulit közvetíti a spirituális tanításokat, amik valójában védikus tanítások egyben. Onnan erednek. A védák voltak a legősibb tudás birtokában. Mindent megfigyeltek, a tudásuk szájról szájra szállt, majd amikor már lehetett, ezeket fel is jegyezték, és így adták tovább. Gondolkodásukat nem a logika, mintsem a szimbólumok hatották át. Sokkal sokkal később kezdték ezeket a tanítások lefordítani. A hindu kultúra valójában a védikus tudásból nőtt ki, a gyökerek a védákhoz vezetnek vissza. “Minden egy, minden oda vezet vissza”.

Ezután meglátogatjuk az Elefántbarlangot (Goa Gajah), amiről már 1100 körül írnak, viszont igazán csak 80 éve fedezték fel újra. Benőtte a dzsungel, és sokáig nem tudta senki, mit rejt, mígnem rátaláltak és kitisztították a területet. Ez a hely a siva papok és buddhisták elvonuló helye is volt. A barlangot úgy tartják buddhista szerzetesek vájták ki, ez egy T alakú templom, a belsejében Buddha és Siva szimbólumok is találhatók. A templom két folyó összefolyásánál épült, ami szent hely, ezek energiája mindig különleges. A bejárata száj formájú, amit egy balinéz szörny véd. Az elefántbarlang nevét Ganésáról kapta, aki Siva fia. A templom mellett áll egy hatalmas elszáradó, több száz éves fa is. Az itt található kútból pedig szentvíz folyik. Sok fontos ceremónia helyszíne ez.

A látvány gyönyörű. A templomtól lefelé haladva sok sok lépcsőfokon hatalmas kőtömbök, egykori szobrok, vízesés és egy buddhista templom is látható. Magával ragadó a hely.

Az este egy finom vacsorával folytatódik, majd egy csodás maszkos balinéz táncesttel zárul. Az első sorban kapunk helyet, ahonnan a legjobb a kilátás. Érdekes hangszerek szólalnak meg, majd megérkeznek a táncosok is. Számunkra igen érdekes a mozgás amit végeznek. A nyakukat nem forgatják, csak vízszintes irányban igen kis mozdulatokkal balra jobbra épphogy megmozdítják. Gyönyörű kézmozdulatok, ahol sokszor csak egy-egy ujj mozog. Nehéz lenne utánuk csinálni. Nagyon kecses a mozgásuk, arcuk, mimikájuk nagyon kifejező. Többféle táncot adtak elő. Érdekes volt látni, hogy milyen összhang volt a zenészek és a táncosok között. Nagyon figyeltek egymásra. Hasonlót még sohasem láttam.

A mai nap volt az utolsó napunk Ubudban, pedig még jó lett volna maradni, mert holnap lesz a királyi családon belül két esküvő is. Napok óta díszitik a templomot, hihetetlen mennyiségű virág és díszlet került már a helyére. A további három nap programja északon folytatódik a tengernél, Lovinán.

Egy másik út…

A hindu szellemiség úgy tartja, hogy nem csak a testünk, de a szellemünk-lelkünk szükségtelen dolgaitól egyaránt meg kell szabadulnunk. A reggeli vezetett meditáció után ellátogattunk egy szent forráshoz, ahol egy rituális tisztítófürdőt vettünk egy vízesés alatt, egy csodálatos környezetben. Ez a mai délelőtt, most nem a szebbnél szebb helyek felkereséséről szólt, ez inkább egy belső utazás volt. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ez egy olyan személyes élmény, amiről nem készítek fotókat, így csak az érzéseimet tudom átadni. Bali gyönyörű, és készülhet több ezer fotó amit mutogathatunk. Bali azonban ennél sokkal több. Egy belső utazás is. Ez a program, amit Móni állított össze és Tina egészített ki útinaplós kihívásokkal nem más, mint utazás saját magadba. Az út alatt mindent amit látunk, és teszünk, különféle kulturális  programokon keresztül, leginkább saját magunkat segít jobban megismerni. Valamit itthagyunk, hogy aztán valamit hazavigyünk…
A szertartás csodálatos élmény volt, leírhatatlan, ezért nem is írom le. Ott hagytam azokat a dolgokat, amik már nem visznek előbbre.

A nap folyamán többször is előkerült az “5 klésa”, vagy méreg, ami nem más mint a buddhizmusban azok a tényezők, amik elhomályosítják a tudatot és káros, ártó cselekedeteket eredményeznek. Úgyis mondhatnánk, hogy emiatt szenvedünk. Ezek pedig, a tudatlanság, az egóval való azonosulás, ragaszkodás, elkerülés és a haláltól való félelem.

A reggelinket már egy közeli warungban fogyasztottuk el, majd Tina instrukciói alapján elkezdtünk alkotni. Lehetett a reggeli élményből is meríteni, de a csodás kilátás is adott bőven ihletet az alkotásra. Én az előbbi opcióval éltem.

Már az ebéd is elmúlt, amikor tovaindultunk egy újabb rizsteraszt megtekinteni. Mondhatnánk, hogy már megint. Ez kicsit más volt a két nappal ezelőtti. Itt nagyon sok volt a túrista, viszont a látvány kárpótolt minket. Milyen jó, hogy az előző helyen olyan sok mindent megtanultunk a rizsföldekről, a termesztésről.

A közeli boltban figyeltem éppen, hogy nem csak kis tételben, de 5 kg-os kiszerelésben is vásárolható a  rizs.

Era barátosnémat ismételve, “hát már megint hol vagyunk…” 🙂

A napot egy kellemes masszázzsal zártam. Nagyon fáradt voltam, így igazán jól esett a felfrissülés. Hazafelé még egy kis vásárlás belefért. A szupermarketekben nem, de a piacokon érdemes alkudozni. Nekem nem könnyen ment az elején, de lassan kezdek belejönni. Akár az eredeti ár fele alá is lehet menni, és a végére a felén túl valamivel meg is lehet állapodni. A piac és kis boltok tele vannak áruval, szarongok, ruhák, ékszerek, szobrocskák, na nem sorolom tovább…

A járdák, egyáltalán az utak minősége azért hagy némi kívánnivalót maga után. Rengeteg úthiba van, ezért érdemes nagyon a lábunk elé nézni, nehogy a bokánk bánja. A tisztaság sem a legtökéletesebb, nem nagyon láttam söprögető közmunkásokat, és sok a szemét is.

Úszó templomok és a csodák napja

A mai napra szabadnapot kaptunk, hogy pihenhessünk, kényeztessük magunkat egy masszázzsal, vásároljunk, vagy irány a tengerpart. Hárman úgy döntöttünk (Napsi, Joló és Én), hogy utunkat nyugat felé folytatjuk. Béreltünk egy taxit, ahol Ngurah lett ismét a kísérőnk. Jól beszél angolul, de mint kiderült, töri a magyart is. Ugyanis Joló egy kérdésére egyszer csak hátrafordult és válaszolt, hogy igen. De volt már “Igen drágám” kifejezés is, de a gyönyörű és köszönöm is a szava járása. Vicces fiú, és útközben sokat mesél, kérdéseinkre válaszol.

Korán reggel indulunk, fél 7-kor már az autóban ülünk, mert vasárnap lévén nagy forgalom várható, hiszen ez a szabad napjuk a balinézeknek, ilyenkor mindenki megindul valahová.

Korán van, a helyi piacokon nagy a forgalom, állítólag már hajnali 2-kor itt vannak, mert aztán viszonylag korán be is zárnak.

Még nincs nagy forgalom, de azért motorosok hadával találkozunk. Folyton szól a duda, de ez nem az udvariatlanság jele, hanem így jeleznek egymásnak, vigyázz jövök. Sok a kóborkutya, figyelni kell rájuk, mert tudnak balestet okozni. Az mondjuk furcsa kicsit ahogy a motoron közlekednek. Egészen pici gyerekek ülnek mindenféle bukósisak nélkül anyjuk vagy apjuk ölében, számunkra eléggé veszélyes helyzetben. Bármekkorának is tűnik a káosz, ők nagyon figyelnek egymásra.

Beszélgetünk Ngurahhal, aki meséli, hogy október-november környékén kezdődik az esős időszak, de idén a megszokotthoz képest júliusban egy hónapig minden nap esett az eső, ami itt egyáltalán nem szokványos.

Ngurahon nemzeti viselet van, szarong és fejfedő (udung), aminek a színeiről elárulja, hogy a színei meghatározóak. Beszélgetünk a gyümölcsökről, szóba kerül a mangosztán. Kóstoltuk, nagyon finom, de a kérge keserű. De mint kiderült megszárítva teát készítenek belőle, amit a rák és a koleszterin ellen fogyasztanak.

Valamivel több mint egy óra elteltével megérkezünk Bedugul városkájába (szerencsére időben indultunk, így semmiféle bedugulásról nem beszélhetünk).

Uhun Danu Beratan úszó templomát nézzük meg. Alacsony a vízállás, ezért nem olyan mintha a vízen úszna, de így is csodálatos. Szóba kerülnek a templomok, az istenek. Egy isten létezik, aminek több megtestesülése van. Brahma a tűz istene, Visnu a vízé és Siva az erőé. Jó időben érkeztünk, szinte mi vagyunk az elsők és egy férfiakból álló jávai csapat. Számukra kuriózumnak számítunk, megkérnek, hogy hagy szelfizhessenek velünk. Igent mondunk, de remélem otthon ők nem ezzel fognak dicsekedni. Na jó, engem még senki nem kért meg hogy velem szelfizhessen.

A templomok után átgurulunk a botanikus kertbe (Bedugul Botanical Garden). A kert egy hatalmas területen fekszik, ami a családoknak remek hétvégi kikapcsolódást kínál. Piknikeznek, nagyobb családi csoportokba verődnek, de iskolás csoportokkal is találkoztunk. A kert végében hatalmas foci pálya, ahol még a nőket is láttuk a labdával zsonglőrködni. Lefényképeztem őket, de szóltak, hogy nem örülnek ezirányú tevékenységemnek.

Az időnk véges volt, a terület hatalmas, így csak néhány dolgot néztünk meg. A kaktusz házat az orchideákkal (sajnos pont nem nagyon virágoztak), majd megcsodáltuk a “hatalmas fát”. Különleges látvány. Ngurah elmondta, hogy ez egy banjan fa, amit a temetéseken és ceremóniákon használnak, csak a temetőben és a templomokban szabad használni, a házakban nem, mert bevonzza a rossz szellemeket. Megnéztük a gyógynövény kertet, és a bambusz erdőket. Hatalmas bambuszok magaslottak az ég felé, amiknek a méretét nem is lehet a fényképről megítélni, hacsak nem a viszonyítás miatt mellé nem állunk. Megcsodáltuk a begóniákat, és a rózsákat is. Mire elhagytuk a kertet valódi tömeg verődött össze a bejárat előtt. De jó, hogy korán indultunk…

Közel a délidőhöz Ngurah ajánlott egy közeli éttermet. Én még ilyet nem láttam, az étteremből a kilátás egy rizsteraszra nyílt. Az asztalok és a székek a kilátás felé voltak fordítva. Így ha leültél, szemben veled a csodálatos panoráma volt. Mint a mesékben. Alig tudtunk betelni a látvánnyal. Az étel sem volt rossz, habár kevésbé volt fűszeres, mint azt megtapasztaltuk első nap a tradícionális főzőiskolában. Az érzés egyszerűen leírhatatlan. Ülök az étteremben és azt érzem, milyen jó most nekem, milyen hálás vagyok. Milyen szerencsés. Kívánom, hogy bárhol is, de ezt mndenki élje át.

A mai távolabi úticélunk Tanah Lot, de mielőtt továbbindulnánk, megállunk egy gyümölcsösnél, és Nurah választ nekünk egy érett duriant. Megkóstoljuk. Azt mondják valaki vagy nagyon szereti majd vagy egyáltalán nem. Én ez utóbbi tábort gyarapítom. Az illata vagy inkább szaga mellett azért nem tudok csak úgy elmenni, hogy említést ne tegyek róla. Négyen vettünk meg egy jókora darabot, de csak a fele fogyott el. Jó, elcsomagoljuk s hazavisszük, megmutatjuk a többieknek. Amikor visszaszállunk a kocsiba enyhén szólva is nagyon érződik egy bizonyos, számomra kellemetlen szag. Nem tudom szépíteni, büdös. Spirit of Bali.

Útközben még egyszer megállunk egy kávéültetvényen, ahol megtudjuk hogyan készül a helyi legdrágább kávé, a Kopi Luwak. Az a durva, hogy miután elmesélik a történetét, hogyan készül, mi megkóstoljuk, sőt hova tovább még vásárolunk is belőle. Na de kanyarodjunk vissza a történetéhez. A kávébab növényt mutogatják s elmagyarázzák, hogy az érett, már nem zöld, hanem piros kávgébabot leszedik és megetetik egy állattal, aki a Paradoxurus vagy cibet cica, de a helyiek úgy hívják luwak. Na, ez a kis állatka megeszi a kávébabot. A gyomrában különválik a héja és a belseje. Hogy is folytassam… Amikor úgy dönt, hogy megszabadulna gyomra tartalmáról, na azt összeszedik, mert ez a hosszú úton újra napvilágot látott kávébab ennek a technológiai folyamatnak a végére fermentálódik és innentől kezdve  használható fel. Innen már hasonló a folyamat, mint más átlagosnak mondható kávékészítés. Megpörkölik, ledarálják és forró vízzel máris gőzölög a legfinomabb és persze legdrágább indonéz kávé. Ami nem tetszik a folyamatban az leginkább az, hogy ezeket a szerencsétlen luwakokat ketrecben tartják, akik végzik a dolgukat, de nem önszántukból. Amúgy nagyon finom a kávé. Kóstoltunk még sokféle teát is, a legfinomabbak a mangosztán, a citromfű és gyömbértea volt, de bevallom én hozok haza Kopi Luwiakot is. Aki jön hozzám, szívesen főzök neki….

Innen egy jó két órás autózás után megérkezünk Tanah Lot sziklatemplomához. Balin rengeteg templom van, Balit az istenek szigetének is tartják, így kijár a több ezer templom nekik. Nincs két egyforma templomuk. De olyan templomuk, ami sziklára épült, olyanból csak 7, azaz hét darab van. Az egyik legszebb és a balinézek számára a legszentebb a Tanah Lot sziklatemplom. A Tanah Lot azt jelenti föld a tengerben. Ugyanis a parttól 50 méterre található egy szikla, és ez a templom arra épült. A templom apálykor könnyen megközelíthető, de dagálykor olyan, mintha a tengeren úszna. A legenda szerint a tenger istenének, Barunának a tiszteletére építették a tizenhetedik században. A világörökség részeként tartják számon ezt a templomot. Ha dagály van, akkor nem közelíthető meg a templom, de amikor mi érkeztünk éppen apály volt, így körbe tudtunk sétálni. A szikla bejáratánál egy óriás kőkígyó látható, aki megvéd a betolakodók ellen. Írja a kézikönyv, de én már nem emlékszem hogy volt-e kőkígyó. Viszont a templommal szembeni barlangban voltak kígyók, felajánlás fejében meg lehetett símogatni, hogy megvédjenek minket a negatív erőktől. Megsimogattuk nedves hideg kis bőrét majd a templom aljában szent vizet vételeztünk további felajánlás ellenében.

Egy gyorsított szertartás keretében kaptunk a hajunkba egy illatos frangepani virágot, rizst a homlokunkra és a fejünkre löttyintettek a szentelt vízből. Szerencsére nem volt nagy tömeg, annak ellenére, hogy igen látogatott helynek számít Balin ez a templom. Körbejártuk a templomot, miközben a nap is kezdett lejebb ereszkedni. Csodás volt hallgatni az indiai óceán hangos morajlását, látni az erejét. Készült néhány kép. Közben kellemesen fújt a szél. Nem lehetett betelni a látvánnyal. Én ott tudtam volna maradni még órákig és csak nézni a tengert a lemenő nap tükrében, miközben hallgatom monoton hangját. De indulnunk kellett haza így búcsút intettünk Tanah Lotnak és néhány óra alatt hazadöcögtünk, mert ekkorra már azért volt forgalom bőven az utakon.

Hoztam magammal a kis laptomomat, és a hosszú úton a kocsiban írom a blogomat. Nincsen netem, de jegyzetelek, hogy mire a wifis szállásunkra érünk mihamarabb be tudjam szerkeszteni. Tetszik ez a bloggerkedés.

Ngurah végig kísért az utunkon, egész nap velünk volt, jó kedvre derített minket, viccelődött, de mindig tudta hol a határ, udvarias volt. Bárhol segített nekünk, neki az volt aznapra a feladata hogy a vevőit teljes mértékben kiszolgálja. A balinézek hihetetlen barátságosak és vendégszeretőek. Még akkor is, ha épp neki sincs jó napja. Délután kapott telefonon egy rossz hírt otthonról, de akkor sem a saját bajával foglalkozott, hanem azon fáradozott, hogy mi itt, az ő hazájában a lehető legjobban érezzük magunkat. Le a kalappal. Azt gondolom, hogy többszörösen az elvárható szint felett teljesített. Hálásak vagyunk neki. Ha bárki Balira utazik, és kísérőt szeretne, én csak őt ajánlom. NGURAH Bali Driver – Ngurah Widnyana

Azt tudnám mondani így a nap végén, hogy az egyik legcsodálatosabb napom volt eddig itt Balin. Balin minden (is) megtörténhet.