Fény és árnyék

Sokáig egyáltalán nem figyeltem az árnyékolásra, pedig ez a műfaj pont erről szól. Az első rajzaimon örültem, ha egyáltalán a  formát és a színeket át tudtam adni. Pedig a jobb agyféltekés tanfolyamon is mennyit tanultunk az árnyékolásról. Igazán amikor a közelmúltban elvégeztem a “digitális festészet” tanfolyamot, akkor döbbentem rá, hogy tényleg mennyit dob egy rajzon, ha a fény és árnyék arányosan jelen van. Igen mindkettő, hisz egyik nincs a másik nélkül. Fény nélkül nincs árnyék sem. Ez a két tanfolyam után fogalmazódott meg bennem, hogy ezek a tanfolyamok igazán “máshogy látni” tanítanak meg. Nem attól leszünk jobbak, hogy napokig gyakorlunk, hanem olyan ismeretet szerzünk, amivel MÁSKÉPP LÁTNI tanulunk meg. Amikor a digitális tanfolyam után sétáltam haza és figyeltem az olvadó koszos havat, és az járt a fejembe, hogy ezt milyen jól le lehetne rajzolni, itt egy kicsit sötétebb, ott egy vékony árnyék, stb…. na jó megőrültem… NEM, elkezdtem máshogy látni. Amikor valakivel beszélgetek, már nem a szemébe nézek, hanem a szeme alatti kis apró finom ráncokat figyelem, ill. olyan részleteket figyelek meg, amiket eddig biztosan nem vettem észre.

Ide most szándékosan digitális rajzaimat rakom, amit idén februárban tanultam a Digital Art and Design iskolában.:

Perspektíva…belülről

Mit sem ér egy jó festési technika, ha a vonalak nincsenek a helyén. Nem biztos hogy rajz órákon mindenki találkozott a perspektívákkal, ezért érdemes azt tanulmányozni. A Művészház oldalán találtam egy cikket, ami egyszerűen elmagyarázza, mire kell figyelni: https://www.muveszhaz.com/hirek/perspektiva/

Erre remek lehetőség volt ezt a házat belülről megrajzolni:

Emberek ábrázolása

Az emberek, hmmm…. nagyon sokáig kerültem ezt a témát. Úgy nézett ki, mintha amikor én rajzolok, akkor egyetlen ember sem mászkálna az utcákon, nálam mindig üresek a terek. De mostantól ez máshogy van.  Tina klubfoglalkozásán éppen ez volt a téma(emberek az útinaplóban), így most már kicsit bátrabban próbálkozom az emberekkel. Nekem sokáig gondot okozott, hogy kényszeresen mindent élethűen akartam megrajzolni, pedig hát ez a műfaj pont az – ésszerű – egyszerűsítésről szól. Így az embereket is lehet erősen egyszerűsíteni, mégis visszaadni egy egy mozdulatot, színt, bármit.
Na persze ezt is gyakorolni kell…

Kezdetek…

Ahogy kezdtem a bevezetőben, Tina rajztanodájában találkoztam először az “akvarell és vázlatrajzolás” fedőnévre hallgató kurzussal, mindez 2016 márciusában történt, egy hideg tavaszi napon…

Izgatottan vártam a tanfolyamot, hisz ekkor már a jobb agyféltekés és színes ceruzás tanfolyamot elvégeztem. A nap első felében megismerkedtünk az akvarell festés alapjaival. Hogy lehet száraz ecsettel, vizes ecsettel festeni, hogy lehet a színeket összefojatni, rétegezni, hogyan imitájuk a felhőket, hogyan kerül só az asztalra, stb. Mire jó a maszkoló szalag és miért volt baromság az eredetileg leragasztott akvarelltömböt felvágni… A festés alapvetően magányos műfaj, de tanulni nagyon jó egy kis csapatban. Eleve hasonló érdeklődésű emberekkel találkozol, akikkel lehet hogy életre szóló barátságok kötődnek. 🙂

A tanfolyam aztán terepen folytatódott. Kiültünk egy térre, és választottunk magunknak témát, ami ugyebár nem túl nehéz, hisz a téma mindig ott van előttünk. Leskicceltük a rajzot a füzetünkbe majd kifestettük. Aztán rajzot választottunk magunknak és azt is lemásoltuk. Olyan érdekes látni, mások ugyanabból valami teljesen mást hoznak ki. Csodálatos amilyen különbözőek vagyunk.

Hazaérve a tanfolyamról, elhatároztam, hogy gyakorolni fogok. Tina azt mondta, hogy ha már két-három centi vastagságú útinaplót telerajzolunk, na akkor már fejlődünk. És ez tényleg így van. A gyakorlást nem lehet kikerülni… ez tény. Pünkösdkor Velencébe készültünk, és azt találtam ki, hogy na ott telerajzolok egy füzetet. Így is lett.

De akkor még korántsem voltam elégedett (utólag meg különösen nem, amikor visszanézem az akkori rajzaimat…). Jó ötlet volt megvenni az “Utinaplózzunk online” tanfolyamot, majd a haladó technikákat is bemutató “Házvarázslatok“-at is. Otthonról kényelmesen, sokszor visszapörgetem a videókat és belepillantok, hogy is csinálja más. Van amit anno nem annyira értettem, most viszont – még több gyakorlás után – már mást mond, mást ad.

És mindez csak a kezdet. Kövesd nyomon honnan indultam, és hova lehet eljutni.